Mentálhigiéné? Apukám „metal-higénének” hívja, és mennyire igaza van, ez nagyon kemény tisztulás. Azt ígérte nekünk a csoportvezető pszichológosunk -Egy Magyarországi egytemen tanulok -, hogy egy szemléletet tanítanak meg velünk, és hogy egy új szemüvegen át fogjuk látni majd a világot. Én rájöttem, ezt a „szemüveget” én már évek óta hordom, de most sokkal élesebben fogok benne látni.

Ebbe a bizonyos mentálhigiénés segítő osztályba együtt képződik közel 70 ember, akik az élet számos területéről érkeztek. Van köztünk, jogász, könyvelő, szociológus, matematikus, tanár, nővér, de akad gyermekvédelemmel foglalkozó szakember is. Mindenki másért jött ebbe az iskolába: Van, aki a saját életvezetését, munka stratégiáját szeretné jobbá tenni. Van, aki pályaelhagyó. Van, aki újrakezdő és akad, aki pályakezdő. A korelosztás is teljesen heterogén huszonegynéhány évtől egészen az 50 felettig, férfiak nők vegyesen. Akad köztünk jobb módban élő, rosszabb szociális helyzetű, optimista, maximalista, ledér és konformista. Mégis mind egyek vagyunk. Kérdéseink vannak magunkhoz, keressük a kudarcainkra, örömeinkre a magyarázatot, hogy az egyiket sikeresen feldolgozzuk, a másikat meg minél többször megleljük.

Ma volt a félév utolsó tanítási napja, és elhangzott egy gondolat, amiért ez a cikk megszületett. Minden találkozásunk utolsó napján elmondjuk, hogy a lelkünkben, a fejünkben, milyen gondolatokkal, érzésekkel távozunk. Szinte kivétel nélkül mindenkit átjár a boldogság azért, mert egy elfogadó, barátságos, nyitott közegben tölthetünk pár napot.

Ahol elmondhatom a véleményem, mert nem indulatokat, hanem gondolatokat generálok vele, ahol minden szónak súlya van, ahol nyíltan beszélgethetünk.

Elgondolkodtam. Miért is hagy mindenkibe mély nyomot valami, ami a hétköznapok része?….vagyis része kellene, hogy legyen, mert nekem úgy tűnik nem a része.

 Most, hogy így közeledik a katolikus egyház legszebb ünnepe, a karácsony, vegyük elő az őszinte szeretetteljes kommunikációt – mert az eszköztára mindenkinek megvan -, legyenek az ünnepek valóban meghittek. Figyeljünk egymásra, és ne csak beszéljünk, hanem tanuljunk meg hallgatni is.

Nézzünk kicsit magunkba, hogy mit is tehetnénk jobban, nem magunkért, hanem másokért, a közösségért aminek tagjai vagyunk.