. Ma Auguszta napja van.
Sikerek a judosoknál
2014-03-03 21:06:21
Sikerek a judosoknál

Sikerek a judosoknál

A Tori Judo Club versenyzői sikeresen kezdték a 2014 versenyszezont.

 

 

2014. 02.15.-én a Budapesti Honvéd rendezte meg a Serdülő B (13 évesek) Országos Diákolimpiáját,ahol - 70KG -ban Marosi Bence mindhárom meccsét megnyerve lett első.

 

Idén Magyarország rendezi a Serdülő Világkupát amire három válogató verseny van kiírva, a 13-14 évesek számára. Az első válogató verseny 2014. 03. 01.-én rendezte szintén a Budapesti Honvéd itt már -73Kg volt a hivatalos súlycsoport, és a két héttel korábbi győztesünk Marosi Bence az idősebbek között gyönyörű dobásokat bemutatva, első meccsét 35mp alatt nyerte, a döntőbe jutásért az UTE kiválóságát győzte le, a döntőben taktikusan több dobást bemutatva , és ippon értékű leszorítássál pontot tett az egész napos ragyogó teljesítményére. Ezzel az eredménnyel két hét alatt két korosztályban is Országos Diákolimpiai Bajnok lett. Egyelőre Bence vezeti az országos rangsort.

 

Ezután -57 Kg -ban Becskeházi Anna következett, ő is fiatalabbként a serdülők között, első, nála jóval rutinosabb ellenfelével szemben fordulatos mérkőzésen alul maradt. Ezután a vigaszágon egyet előre lépve az utolsó bronz meccsre került sor. Sajnos Anna elég hamar hátrányba került, de magabiztos hozzáállásával és az edzői utasításokat maximálisan betartva megfordította a meccset több dobással és megszerezte a bronz érmet.

 

Végül de nem utolsó sorban -40 kg -ban Varga Gábor következett szintén első éves serdülőként és egy makacs sérülésből felépülve,a legnépesebb mezőnyben találta magát 27 fővel. Előnyerőként kezdett, utána a győri ellenfelén pár mp -es ipponnal lépett át. Ezután jött a nagy falat a tavalyi Világ Kupa győztes és a verseny későbbi győztese. A félidőben elég volt egy apró kihagyás, így a vigaszágon a tavalyi Magyar Bajnokot egy borzasztóan nehéz hosszabbításos meccsen karfeszítéssel győzte le. Ez a meccs nagyon sokat kivett Gáborból és nem volt elég rekreációs időnk a következő meccs elött és az utolsó mérkőzésén alul maradt, így a pontszerző VII. helyen végzett.

 

Minden versenyzőnknek gratulálunk.

 

Ezúton is köszönjük az iskola és az önkormányzat támogatását.

 

Edzések : Szigethalom, Széchenyi Isteván Általános Iskola

Hétfőn és Szerdán 17:00 - 18:00 kezdők és ovisok

18:00- 19: 30 haladók és versenyzők

További híreink
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Sport Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Sport Bővebben
A látványos álviták után külön egyezséget kötött a Momentum és a DK
A DK visszalépteti eddigi csepeli jelöltjét és beáll a momentumos Dukán András Ferenc polgármester jelölti kampánya mögé.
2024-03-02 16:17:16, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnö...
Bővebben >>