. Ma Emma napja van.
Óvd a gyalogost!
2014-01-22 20:51:58
Óvd a gyalogost!

Óvd a gyalogost!

 Télen sajnálatos módon megnövekszik a gyalogos elütések száma. A kedvezőtlenné váló látási és útviszonyok ugyanakkor csak „asszisztálnak” ehhez. A balesetet ugyanis minden esetben emberi mulasztás, valamilyen szabályszegő magatartás okozza.




 

Az utóbbi napokban jelentősen megnőtt a gyalogos elütések és ennek következtében meghalt személyek száma, mivel 2014 januárjának első három hetében 13 gyalogos szenvedett halálos kimenetű közúti közlekedési balesetet. Ezen esetek bekövetkezésében jellemző tényező volt, hogy pl. 6 esetben a gyalogosok az úttesten szabálytalanul kívántak áthaladni, 4 esetben pedig az úttest szélén való közlekedésük közben vesztették életüket. Sajnálatos módon 1 főt kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, míg két gyalogost munkavégzés közben, az úttest mellett ütöttek el. Jellemző továbbá, hogy a 13 tragikus halálesetből 10 a késő délutáni, esti, illetve kora reggeli időszakban következett be.

 

Nem árt tudni, hogy kedvezőtlen időjárási körülmények között a gyalogosok általában nem elég körültekintőek és kevésbé figyelnek a közlekedés más résztvevőire, hiszen a kellemetlen időben – érthető módon – mielőbb célhoz szeretnének érni. Ebből adódóan a járművezetők mindig fokozott figyelemmel és a sebesség csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, buszmegállókat, valamint azokat a helyeket, ahol fokozottan kell számolni gyalogosok megjelenésére.

 

Kérjük, hogy most még inkább fokozott figyelemmel és körültekintéssel közlekedjünk! A sebesség csökkentésével és nagyobb követési távolság tartásával megelőzhetők az erre az időszakra leginkább jellemző közlekedési balesetek.

 

A KRESZ a gyalogosok részére előírja, hogy „lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a láthatósági mellény (vagy ruházat) használata kötelező!” A láthatósági – fényvisszaverő eszközök használata életmentő lehet lakott területen belül  is,  sötétben is, és jó látási viszonyok között is, így pl. a láthatósági mellény viselése ajánlott azokban az esetekben is, amikor az éppen nem kötelező! A láthatósági mellény mellett, vagy a helyett a nem sötét színű, jól látható hétköznapi ruházat viselése is sokat jelenthet egy baleset bekövetkezésének megelőzésében.

 

A gépjárművek tompított fényszórói 35-45 m távolságban világítják meg az útfelület egy részét, mely távolság a latyakos időben jelentősen lecsökkenhet. A szürke-fekete környezetbe olvadó ruházat, láthatósági eszközöket nem viselő gyalogos baleseti kockázata megnő, féktávolságon belül elüthetik őket. Lakott területen kívül a gyalogosoknak kötelező a forgalommal szemben közlekedni, mert így jobban látják a szemből érkező forgalmat!

 

Saját közlekedésbiztonságunk érdekében tenni kell valamit! Ennek egyik módja a LÁTHATÓSÁG növelése.

 

Gyalogosok! …LÁTSZANI! Gépjárművezetők! …LÁTNI!

 

A balesetek nem történnek, azokat okozzák! Figyelmetlenség, felelőtlenség, kockázatvállalás, nemtörődömség, a láthatóság hiánya, a nem megfelelő világítás használata… tragédiát okoz!

 

Biztonságos és balesetmentes közlekedést kíván:

 

a … Megyei Balesetmegelőzési Bizottság

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek,...
Bővebben >>