Egy állatmenhely személyzetének jó emberismerőnek illik lennie, hogy eldönthesse, a látogatók áradatából kire érdemes egy állat életét rábízni. Erre a napi feladatok mellett csak rövid beszélgetések adnak lehetőséget. Szerencsére sok ember van olyan kedves, hogy élből kizárja magát vállalhatatlan viselkedésével, s vannak különböző, általánosan előforduló csoportok, akik szintén alaposan megnehezítik az önnön dolgukat is. Az állatgondozókéról nem is beszélve. Lássuk őket!

Mindegyék:

     Mindegy-ék, mint család, vagy közösség, mindig rettentő mennyiségben érkeznek, olykor két autóba férnek csak bele. Ott van apuka, anyuka (Mindegy-né), nagymama, nagypapa, alsó hangon két gyerkőc, és Manyi néni a szomszédból, akit el KELLETT hozni, mert szakértő, az anyukája boltos volt és rendszeresen tőle vette a kiflit a kerületi állatorvos.

     A Mindegy-klánt hamar felismerni tétova hozzáállásukról. Mire becsöngetnek, addigra sejtheted, hogy már 10 perce ott álltak a kapuban, arról vitázva, ki csöngessen.

     A kérdésekre legtöbbször az anyuka, Mindegy-né, született Nemtudom Etelka felel, legtöbbször "Nem tudom"-mal. Sem szép szóval, sem könyörgéssel ki nem szeded belőlük, milyen kutyát szeretnének, sem azt, hogy kinek lesz egyáltalán. Végigvezeted őket az egész menhelyen, hogy végül minden egyes Mindegy-család a kölyökkutyák udvaránál állapodjon meg. Ott hosszan ácsingóznak, néznek, de igazából a láthatárt és egymást. Ekkor a szokásos beszélgetés:

     - Te papa, melyiket szeretnéd?

     - Nekem mindegy, anyus, neked kell kutya.

     - Nekem is mindegy. Gyerekek?

     - Anya, filmet nézek az I-pad-en, ne zavarj. Nekem mindegy. Manyi néni?

     - ...

Sosem volt regisztrált eset arra, hogy egy Mindegy-család valóban kutyát vitt volna haza. Soha.

Határozott Ubul:

     Minden harmadik Mindegy-klánra jut átlagosan egy Határozott Ubul. Ő roppant veszélyes, mert lehet férfi, nő, fiatal házaspár gyerekkel, de akár kedélyes vasutasbácsi is. Felismerhetetlen első pillantásra. Mindegyék után kész felüdülés tud lenni, de H. Ubul túllő a célon. Köszönés után, de gyakoribb, hogy közben vagy helyett rátér a tárgyra.

     "Pontosan hány kutya van itt? Hány évesek? Honnan vannak? Miért onnan? Hány évesen került be az ott, amelyik azt kergeti, de nem látszik a fáktól? Ez most miért futott el? Hová futott el? Ott mit csinál?" Határozott Ubul egy kompjúter és elvárja, hogy te is az légy. A kaputól számított tíz lépésen belül rámutat egy kutyára, röviden pattintott "Azt" felszólítással már indul is kifelé. Amikor mégsem azt látja, hogy hónom alatt rohanok utána választottjával, ledöbben. Ekkor közli, hogy ő nem hisz semmilyen "több lépcsős szoktatásban", ő a feleségét is netről rendelte, és még működik. Ő most azonnal elviszi, és azt a kutyát Tibinek fogják hívni, ha beledöglök is. Legfeljebb Tibina, ha lány. Határozott Ubul előnye, hogy puhítható, részinformációkkal, észérvekkel és húsklopfolóval egyaránt.

A Kereskedő:

     A Kereskedő felismeréséhez már nagyobb odafigyelés szükséges. Kivéve, ha a hátsó ülésen egy szomorú tekintetű kutyával érkezik, mondván, elcserélné két kissebre, ami sajnos nem is olyan ritka eset, mint azt az idiotizmusa alapján feltételeznénk. A Kereskedő nem vallaná be, de a szavai lebuktatják. A beszélgetés során ilyen elszólásokkal él: "Ha nem válik be, visszahozhatom, beválcsák?" "Mennyibe kerül? Ha kettőt veszek, nem olcsóbb?" Hatásos taktika ellene, ha a szemébe nézve azt mondjuk: "Ezek nem székek" vagy, ahogy egy ex-gondozó olykor kicsit elhamarkodottan megjegyezte "Ezek itt nem kibeb***ott székek, uram/hölgyem, ezek a kutyáim!"

     A Kereskedő olykor hajlamos az aggresszióra, főként, ha feltételek szabnak neki. Konkrét példa erre: "Ha én nem akarom, hogy ivartalaníccsák, akkor úgy viszem el, én vagyok a vevő(!), én döntöm el, nem?" Erre egyféle válaszon a gyomorszáj megsorozásán kívül: "Uram/hölgyem, Ön itt nem vásárló, Ön itt nem vásárolhat állatokat. Ezek itt a MI állataink, és MI eldöntjük, hogy rábízzuk-e valakire. Annak a valakinek kell megbízhatónak és alkalmazkodónak lennie, hogy rá merjük bízni, örökbe adjuk neki azt, aki eddig mellettünk volt." Ezt ugyan a Kereskedő soha meg nem fogja érteni, de a lelkiismeretünknek tartozunk ennyivel.

A Mesterlövész:

     A Mesterlövész ritka, de kíméletlen. Pár feledhetetlen percre mindig számíthatunk tőle. Valamennyi esetben egy apuka az, akit dacos tekintetű kisfiú követ. Tévedhetetlen pontossággal kiválasztja azokat a kutyákat, akiknek már van gazdija. A harmadiknál felszortyan és sarkon fordul. A kisfia megkérdi: "Apa, akkor nem viszünk haza kutyust?" amire a válasz, a lehető leghangosabban: "Én szeretnék neked vinni, de a bácsi nem engedte"

     A kisfiú mérgesen az enyémbe fúrja a tekintetét, távoznak, engem meg tizenöt évvel később rejtélyes baleset ér.

A Nekromanta:

     A Nekromanta a legártalmatlanabb, pusztán a szeretet, az igazi szeretet vezérli, ezért nem is igen fűlik a fogam a kritizálásához, de azért megteszem, mert nincs szívem.

     A Nekromanta tulajdonképpen nem elhunyt társa után szeretne egy új barátot a kutyák közül, nem emlékeztetőt akar, hanem magát az eltávozott kutyát kifejezetten. Elmondja, milyen volt pontosan, esetleg képet is mutat. A szívszaggató jelenet után megkér, hogy keressek neki a százötvenes falkából egy ugyanilyen kutyát, de három éveset, mert Tátika is ennyi idősen került hozzá. Néha-néha meg is lát valakit, aki hasonlít és harsány: "Tátika-tátika, gyere ide!" kiáltozással a szívbajt hozza szegény kutyára. Ha ezután még valami barátkozási hajlam van a kutyában (ami nem rikta, mert atomjófejek tudnak lenni minden hülyével) előbb beleköt, hogy miért nem úgy tartja a mancsát, ahogy Tátika tette, majd kijelenti, hogy hazaviszi, és Tátika lesz a neve. Hatásos taktika... nincs. Elmondhatjuk neki, hogy ez sem neki, sem a kutyának, sem Tátika emlékének nem tesz jót, ez itt egy másik egyéniség, nem kényszeríthetjük rá a régit, és egy barát emlékét nem törölhetjük azzal, hogy pótoljuk. Van, hogy megértik, van, hogy a fájdalmon át nem látják a realitást. A Nekromantának a saját érdekében nem adunk állatot örökbe, míg tart ez az állapot.

A Paradox:

     A Paradox egy áldásosan kurta figura. Az esetek többségében a kapun sem jön be. Ilyesfajta párbeszédek erejéig akasztja meg csupán a munkanapot:

     "(gondozó) Jó napot kívánok!"

     "Ellopták a kutyámat! Ekkora volt! Meg tök drága. Elviszek helyette egy másikat!"

     "Ö... mikor tűnt el a kutya?"

     "Most, délben..."

     "Esetleg... keresni, hirdetni...?"

     "Minek? Egy kutyáér', höhö?"

     "Viszontlátásra."

vagy

     "(gondozó) Jó napot kívánok, segíthetek?"

     "Csak nézelődöm, mondja, csak ilyen csúnya kutyák vannak?"

     "Viszontlátásra"

vagy

     "(gondozó) Jó napot kívánok! Segíthetek?"

     "Jó napot, kutyát szeretnék"

     "Kiváló, akkor fáradjon kérem beljebb"

     "Ö... nem mennék be, félek a kutyáktól, hozzon ki egyet, saszt már itt se vagyok"

     "Viszontlátásra."

     Tanulság nemigen van, bár jó, ha az ember tudja, mely viselkedésformába nem szerencsés tartoznia, ha egy kutya méltó barátja szeretne lenni. Ha a fentiekből valaki véletlenül önmagára ismert (rajtam kívül), annak sikeres jellemfejlődést kívánok, hogy végül elérje egy kutya lelki szintjét.
     Viszontlátásra!

Fibi György