. Ma Klára napja van.
Az adrenalin megtalál
2013-10-12 16:24:06
Az adrenalin megtalál

Az adrenalin megtalál

Annyiszor gondoltam már rá, hogy leírom életem pár kellemes, meglepő vagy éppen kellemetlen történését. Nem vagyok egy kimondott magamutogató, de az átélt érzések rákényszerítenek, hogy közzétegyem az élményeimet.



 

A kedvesem, az ő kislánya – Athéna - és jómagam a Csizmás Kandúrt néztük meg a József Attila színházban. Már az hatalmas élmény volt, mennyi gyermek volt az előadáson. Milyen jó látni, hogy ennyi szülő fontosnak tartja, hogy ne csak filmet nézzen a gyermeke, hanem színdarabot is. A gyermekek sokkal könnyebben jegyeznek meg szavakat, mondatokat, éreznek át élményeket, ha a kommunikáció közvetlen emberi. A színház élményét nem szabad elvenni egy fejlődő személyiségtől sem.

 Az előadás is fantasztikus volt. Humorral, érzésekkel, mókával és mondanivalóval.  A tökéletesen időzített szünetben, - a büfé végeláthatatlan sora helyet - leszaladtunk az aluljáróba és a folyadék utánpótlást is megoldottuk. Athénának plusz élmény volt, hogy felismerte a Barátok közt egyik hölgy szereplőjét – akit persze mi nem ismertünk, de hazafelé a kocsiban megnéztem a neten -,  és mi pedig büszkén konstatáltuk, hogy a 9 éves  kislány, tanít bennünket.


Sajnos itt még nincs vége a történetnek, mert így egy amerikai limonádé lenne, de én egy MAGYAR napot éltem át.

 

Haza fele menet, a Csepelre vezető gyorsforgalmi út vége felé, egy Román rendszámú kamion, kiteszi az irányjelzőt - hogy besorol a belső sávba -, és már tekeri is a kormányt. Az apró bibi, hogy mi már mellette haladtunk és satufékkel kerültük el az ütközést. A kamionos is megállt, hogy melléérjünk és elmagyarázza nekünk egy pantomimos mozdulattal, hogy irányjelzőzött. Hoppá, és ilyenkor mit kell tenni a vele párhuzamosan halódónak? Felszívódni? Így kezdődött a napi adrenalin fröccsöm.

 

Vesztemre, Szigetszentmiklósról tovább indultam Ócsára. A Rév sorról, a Taksonyi híd felé, a Duna pari úton. Azoknak, akik nem ismerősek ezen a környéken, annyit kell tudni, hogy egy szűk (két autó neccesen, de elfér egymás mellett) utca, 30 km/órás sebességkorlátozással, hétvégén extra mennyiségű gyalogos és kerékpáros forgalommal.

 

1 kilométerre a kiindulási helyemtől, egy elsőbbségadás kötelező táblával ellátott utcából, úgy lendületesen kitört elém egy autó. Kb. hússzal mehettem, de el kellett rántsam a kormányt, mert megállni nem tudtam, és az orra meg bőven előttem volt. Ádázul ránéztem a sofőrre, aki erős gesztikulációval igyekezett a tudtomra adni, hogy ő aztán semmit nem csinált, és amúgy is miért nem engedtem el. Én alapvetően udvarias sofőr vagyok, de az erőszaknak nem engedek, pláne ha utánam nem jött senki.

 

Haladok tovább az adrenalin többletemmel, míg a szemben lévő oldalon meg nem látok - jócskán az útra is belógva - egy konténert. Az amúgy is szűk utat, sikátorrá keskenyítő terepakadály mellett, láthatósági mellényben, népes gyerek csapat tűnik fel. Tízes éveik elején, közepén járhatnak. Aztán ahogy közeledtem feltűnt az út közepén egy felnőtt és egyenesen az autóm felé tartott. Annyira közel jött hozzám, hogy meg kellett álljak, és azt hittem nem lát és nekem fog jönni. Aztán mikor meglátta az extrém méretű kérdőjelet a szememben, beüvöltött az ablakon „mi a probléma?”. Nem akartam elütni a gyerekeket! Lehúzódtam, és gyök kettővel közeledtem! De a bicajos „felnőtt” mást szeretett volna, és - áthágva a KRESZ és a józanész szabályait -, rám kényszerítette az akaratát.

 

Mosolyogva vettem ezt az akadályt is, de az 51-es út is tartogatott meglepetést. A dunahartaszti ipartelep előtt, 2 sávon halad a forgalom.  Bő 80-as tempóban 2 autó ment előttem. A szembe sávban egy autós nem tudta befejezni az előzést, és a mi sávunkban közlekedett, forgalommal szemben. Az elsőre leszorított autó vezetője, idegesen felmutatta a leghosszabb ujját, erre az életünket veszélyeztető aszfaltbetyár, visszamutatott neki. Aztán az előttem haladónak és nekem is bemutatott, miközben természetesen szembe jött velünk a mi útirányunknak kijelölt sávban. Innentől azért Ócsáig nem bírtam kiverni a fejemből a gondolatot: Vajon, azok a gyerekek is így fognak 20 év múlva élni és viselkedni, akikkel ma együtt néztem a Csizmás Kandúrt? Vagy ők toleránsabbak, empatikusabbak lesznek, mint mi vagyunk? Talán még megélem, talán jobb lenne, ha nem……

További híreink
Szervezzünk házibulit
Az év vége fele közeledve egyre több az alkalom, hogy bulit szervezhessünk a gyermekeinknek. Itt van mindjárt a halloween, aztán a jön a télapó, karácsony, új év, de a né...
2013-10-28 09:53:00, Hírek, Vélemény Bővebben
Egy pedagógus hálás köszönő levele Orbánhoz
A X. kerületi Hírhatár Online szerkesztősége az egyik közösségi oldalon találta az alábbiakban váltztatás nélkül leközölt nyílt levelet.
2013-09-02 19:13:50, Hírek, Vélemény Bővebben
Strand fazonok, fazon strandok
Strandkörkép az ízléstelentől, a közönségesen át, a visszafogottat is érintve a tökéletesig.
2013-08-02 09:56:36, Hírek, Vélemény Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
„Ilyen az, amikor a hatalmi téboly és a profitéhség az életösztönt is felülírja” – kommentálta az ügyvéd-polit...
Bővebben >>